Storigolo memória társasjáték

A Storigolo egy roppant szórakoztató családi társasjáték, melyet már 6 éves kortól is lehet játszani. A társasjáték a memóriára épül, ahol különböző kártyákat húzva, történeteket kell kitalálnia a képen látottról, majd mikor megszólal Dumbó, a szürke elefánt az egész történetet vissza kell mondani, hogy az összes kártyát begyűjtsd. Memóriád akár egy elefánté? …vagy inkább egy aranyhalé?

A játékban egy időzítő elefánt, Dumbo lesz a főszerepben, akinek farkát 2 féle játéidő szerint tudjuk állítani, attól függően, hogy milyen gyakran kell a történetet visszamondani.

A játékot úgy kezdjük, hogy húzunk egy kártyát és a rajta szereplő kép lesz a történet alapja. Ezt a lapot felfordítva az asztalra helyezzük és a legfiatalabb játékos húz egy újabb lapot, majd alkot egy olyan mondatot ami összeköttetésben van az alap történettel.

Például: Ha az alap történet egy villamos, majd az első felhúzott kártya egy fagyi, akkor a történet úgy kezdődhet, hogy villamossal mentünk a kedvenc fagyizónkba és 2 gombóc fagyit ettem.

A kártyákat addig vesszük fel és alkotjuk a történetet amíg az elefánt nem trombitál. Ezután a lapokat fejjel lefelé fordítjuk és annak a játékosnak, időrendi sorrendben kell visszamondania a történetet. Ha ez nem sikerül, a másik játékos tehet próbát. Az viszi az összes kártyát, aki a megfelelő választ adta, majd a végén az nyeri a játékot akinek a legtöbb kártyája van.

A Storigolo tárasjáték tartalma:

  • 150 darab képes kártya
  • Dumbó, a szürke elefánt
  • Aranyhal és egy akvárium
  • Magyar nyelvű játékszabály

A Storigolo társasjáték nagyban fejleszti a memóriát, megfigyelő képességet, fantáziát és nem utolsó sorban kommunikációs készségeket is.
Az elefánt időzítő működéséhez 2 db AAA ceruzaelem szükséges, melyet a csomagolás nem tartalmaz!

A Storigolo társasjáték 2-8 fő között játszható.
Ajánlott életkor: 6 éven felüliek számára

most csak 5 299 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg474 g
Méretek27 × 7 × 20 cm
Ajánlott életkor

6 éves kortól

Márka

Megableu

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: